Eger közelében hotel, szállás
Inkább a bőség okozhat gondot a megfelelő szálláshely kiválasztása során ezen a környéken, ugyanis árfekvés, földrajzi elhelyezkedés, speciális szabadidős programok, így városnézés, túra, gyógyfürdők, borászat, lovaglás, horgászat, és egyéb szempontok szerint nagyon sokszínű a kínálat. Eger hotel.
Aki szálláshelyet keres, konferencia lehetőséggel együtt, jól teszi, ha előre megfogalmazza magának a célokat, és ezek tudatában szűkíti a kört.
A gyógyfürdővel összeközött konferencia, aktív csapatépító lehetőségekkel egybekötve, nagyszerű megoldást jelent, akár kisebb team-ek akár több 100 létszámú konferenciák számára. A Mezőkövesd és Bogács körzeté lévő Zsóry Hotel Fit**** egyszerre van közel Egerhez és Miskolchoz, illetve biztosítja az előbb felvázoltakat is. A 300 méterre a hotel bejáratától lévő Zsóry fürdő, illetve az aktív programok garanciát jelentenek a sikeres konferencia lebonyolításához.
Ha a gyógyfürdőzés helyett inkább a wellness-szolgáltatások elérése a cél, és emellett nem városnézésre, hanem az erdő közelségére és túrázásra is vágyik, úgy a bükkalján lévő Mezőkövesd a legjobb megoldást jelenti.
Ha az elérhető ár a szempont a gyógyfürdő és túrázás kombinációja esetén, akkor Bogács és Mezőkövesd vidékét ugyancsak érdemes megcélozni.
Eger közelében a borturisták sem fognak csalódni, hiszen ők azt szeretik ha a kiválasztott pincék közelében akad szállás.


